2014. október 6., hétfő

Essence The Suede I love my blue jeans



Tovább...

Az Essence homok fedőlakkjának a beszerzése és tesztelgetése úgy lefoglalta a gondolataimat, hogy el is felejtkeztem a többi, az új szortimenttel együtt érkező termékről. Pedig egész sok érdekesség érkezett idén, a DM-ben bukkantam például erre a The Suede finisű darabra, a neve pedig I <3 My Blue Jeans. Egyenlőre ebben ez egy árnyalatban érhető el ez a finis.

Ha a "lakktörténelem" korábbi hasított bőr finisű lakkjait nézzük, akkor eddig úgy néztek ki, mint egy sima matt lakk, egy kis ezüst csillámmal megbolondítva. Ehhez képest az I love my blue jeans egy sima sötét tengerészkék krém lakknak tűnik az üvegben. Egy picit szürkés, egy picit lilás, de ennyi, kész.

Felkenéskor érezhetően sűrű és krémes, úgyhogy gyorsan kell vele dolgozni, ezzel együtt viszont hihetetlen pigmentált, már egyetlen rétegben is tökéletes, így is láthatjátok rajtam. Felkenve minden fényviszonyban sötétkék, nem megy át feketébe. Amit feltétlenül ajánlok, hogy polírozzatok előtte és használjatok több réteg valami jól fedő alaplakkot, mert minden kis egyenetlenséget "csodásan" kiemel (majd a gyűrűsujjamon láthatjátok is). A lemosása teljesen könnyű, egyáltalán nem fog. Az egyetlen negatívum, az a száradása, mert az bizony elég lassúcska volt. A tartóssága is kiemelkedően jó, három nap alatt csak a mutatóujjamon kezdett el kopni.



Amiről eddig nem esett szó, az a finis, merthogy nem tudom pontosan megmondani, hogy milyen finise is van.  Ha emlékeztek, korábban mutattam a Color Club Where's the soiree árnyalatát, na pontosan ugyan ilyen! Teljesen sima és fénytelen, tapintásra pedig olyan tapadósabb, műbőr vagy inkább gumira hasonlító.




Itt látszik talán legjobban a finise:


Ha egy kicsit is tetszik a szín, akkor mindenképp ajánlom beszerezni! Az utóbbi időkben hanyagoltam a márkát, mert mostanában volt pár unszimpi húzásuk, de ez egy kivételesen jól sikerült darab lett. Beszereztem még az egyik The Satin árnyalatot is, igyekszem azt is hozni még a héten.





Hogy tetszik a mai lakk? Tervezel lecsapni rá?



Mystyck

8 megjegyzés:

  1. Nekem ez nagyon nem tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szín vagy a finis? Fedőlakkal másmilyen lesz.

      Törlés
  2. Tetszik, de a lassú száradás a halálom, főleg ha nincs lehetőség fedőlakkal felgyorsítani, így ez részemről a boltban marad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, szidtam is közben a felmenőit. Nagyon elkényeztettek minket a quick dry fedőlakkok :D

      Törlés
  3. Nagyon szép színe van.Én szeretem a bőr hatású lakkokat,de nekem ez túl egyszerű.Hiányzik belőle egy kis csillogás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először Én is furcsáltam, hogy ennyire szimpla, de a színe miatt nem tudtam visszatenni a polcra.

      Törlés
  4. Neeem, ha lassan szárad, akkor nem kell, néha csak negyed órám van körmöt festeni. Essence nekem nem jön be amúgy sem, nem tartós rajtam semmilyen lakkja, bár a régi colour&gok jók voltak!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a picik nagyon jók voltak! Velem az a szerencséje, hogy sokat elnézek egy szép színnek :)

      Törlés