2014. december 8., hétfő

NATC - 4. forduló - galaxy



Tovább...

A múlt héten kicsit összecsúsztak a dolgok, valahogy semmi sem ment úgy, mint ahogy előre elterveztem. Ezt a fordulót viszont mindenképpen pótolni szerettem volna, hiszen az egyik kedvencem a kihívásból a galaxisos körmök.

Az alap a Nicole by OPI No Limits, ami egy nagyon sötét indigókék, talán a kollekcióm legsötétebb kékje. Elég nehéz róla olyan képet csinálni, ahol kéknek néz ki, amikor élőben is feketének hat. Két rétegben tökéletes, bár kicsit hígabb, mint azt szeretném. Erre került fel szemhéjfesték applikátorral először a fehér (Sally Hansen White On), majd erre a lila (Plum Luck), majd a kék (Blue Rose). Próbáltam valami összefüggő hatást kelteni a foltok festésekor. A csillagok szikrázását a Crystal Nails ezüst holo toppere adta (a képeken már fel van rázva, különben a csillámok az üveg alján ülnek). Csak egy hajszálvékony réteget vittem fel, de így is majdnem túlzás, és tényleg pillanatok alatt szárad. Végül pár pötty és csillag került fel.




 Szeretem a galaxis manikűrt. Gyors, egyszerű, változatosan lehet hozzá válogatni a színeket. Arról nem is beszélve, hogy sosem lesz kétszer ugyan olyan.




Hogy tetszett a múlt heti forduló? Csináltál már galaxisos körmöket?



Mystyck



14 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szuper lett, csodásak a színek benne :)

    VálaszTörlés
  2. ez csodálatos lett.
    Tavaly felekentem a Nicole-t,nekem eléggé megfogta a bőröm,sajnos....
    Teszek vele még egy próbát mostanában :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Többször elárasztotta a körömágyamat, nagyon híg szegényke és nem a legkönnyebb ettől a színtől megszabadulni.

      Törlés
  3. Gyönyörűséges lett! Imádom! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, biztos megcsinálom én is, csak legyen egy órám lakkozni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig kenünk fel lakkot, ami szinte rögtön meg is szárad, ehhez képest tényleg el lehet vele tölteni legalább egy órát :)

      Törlés