2015. június 9., kedd

F.U.N Lacquer Summer 2014 Starry Night of the Summer



Tovább...

Azoknak a lányoknak, akik imádják a mindent felülmúló csillogást, biztosan nem kell bemutatni a F.U.N Laquer lakkjait. A szingapúri übercsillámos márka szerencsére már egy ideje itthon is elérhető. Eddig nem igazán vonzottak ezek a lakkok megmondom őszintén. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem tetszenének, mert nagyon is, csak nem tudtam elképzelni magamon őket egy átlagos hétköznap. Aztán megjelent a tavaly nyári kollekció, benne a Starry Night off the Summer és az Evening Gown, és valami megváltozott. Megtört a jég! Május elején a szülinapomra megleptem magam velük. Ma az előbbiről lesz szó.


A korábban mutatott fan brush maniban már szerepelt egy picit, de egy ilyen dögös árnyalat saját bejegyzést érdemel. Sok képpel.
Ez sima sötétkék holo lakk első ránézésre, még sokadikra is. Hát ez igaz is, meg nem is. Van pár kék holos lakkom, és még annál is több vár a kívánságlistámon, de egyik sem hasonlít erre. A tengerészkéknek azzal a sötét és telt árnyalatával találkozunk itt, ami nagyjából mindenkinek, mindenkor jól áll. A hétköznapi farmeres szettünkhöz is csempész egy kis "pluszt", és a szexin elegáns alkalmi ruhánkat is kiemeli. Elég nehéz jó kéket kifogni, ami nem fekete és nem is lila, kicsit sem.




Gyakran elő szokott fordulni, hogy a sötét alapszín a holo hatás rovására megy. Itt szerencsére e miatt sem kell aggódni, kaptunk holo pigmentet dögivel.




Az ára sem épp hétköznapi ennek a kézzel kevert 12 mili csodának, de mivel egy rétegben teljesen fed, sokáig elég lesz. Érdemes valami vastagabb, zselés fedőlakkot rákenni, hogy még jobban kiemelje a holo hatást, ilyen a Seche Vite például.

 
Azt hiszem nem kell kiemelnem még jobban, hogy mennyire elfogult vagyok ezzel az árnyalattal kapcsolatban :)





Hogy tetszik a mai lakk? Van kedvenc F.U.N árnyalatod?



Mystyck

4 megjegyzés:

  1. Hu nagyon szép ez a lakk. :)
    Hát én sajnálok x összeget egy lakkra,pedig van olyan ami tetszik a FUN lakkok közül :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemrég még teljesen egyetértettem Veled! Túl sok lakkom van, úgyhogy mostanában igyekszem kevesebbet vásárolni, és csak olyat ami teljesen el tud varázsolni. Pedig nem akarok átmenni lakk-sznobba :)

      Törlés
  2. Nagyon szép, ha kevesebb lakkom lenne és nem lenne meg a Tristam, nem is gondolkodnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tistam-ra mióta vágyok, te jó ég...és most még van is a Nailland-be. De megállom, mert egy HypnoticPolish rendelésre spórolok, amint lesz végre restock :)

      Törlés