2015. augusztus 21., péntek

A Eanglend The Legend Saint George



Tovább...

A Sárkány után (link a korábbi bejegyzéshez: ITT ) következzen Szent György, avagy Georgie, ahogy mostanában becézem, amióta megvan. Van pár "kult" lakk, ami Engem is magával ragadott, hogy mindenképpen kell, nem élhetek nélküle. Na Georgie egy ékes példája ennek. Ehhez képest nagyon sokat vártam rá, hogy végre az enyém legyen.


Saint George egy mély teal lakk, a zöldesebb fajtából. A sárgás, meleg árnyalatú mohazöld Dragon hideg, kékes-zöldes párja. Az egyik összehasonlító képen vele, a másikon a Colour Alike Winter Holo 501-el. Erről olvastam azt, hogy nagyon hasonlít rá. Szerencsére, annyira mégsem :)


Egy rétegben kentem fel és teljes az imádás! Bár őszintén szólva inkább smaragdnak látom, mintsem teal-nek. Csak ritkán tudom belelátni a kéket, ez az elején kicsit zavart, de mikor már pár órája rajtam volt, addigra ennek már nyoma sem volt.


Olyan "A Eanglend-es" visszafogott holo van benne. Ami inkább egyfajta drágaköves ragyogást ad neki, mintsem holo csillogást.


Nem hiszem, hogy van akinek még újat tudtam mondani, de az interneten mindig elfér még egy kis Georgie-spam :) Ha még nincs meg, érdemes lecsapni rá!





Hogy tetszett a mai lakk? Van kedvenc A England lakkod?



Mystyck

10 megjegyzés:

  1. Hadilábon állok a zöld lakkal. Max a lime zöldet szeretem magamon, a többi lehet akármilyen holo, valahogy blah. Mondjuk ez a lakk szép, de magamon nem tetszene. Egyértelműen a Tristam a kedvencem :) Lassan újra kell vennem :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a terepzöldel vagyok így, az jöhet, a többi meg köszi nem, de mintha egyre nyitottabb lennék. Ez is nagyon elnyerte a tetszésem, meg egy ideje gondolkozom egy sötétzöld Wow Prism-en is, mondjuk a Poison :)

      Törlés
  2. Szép lakk, de nekem a Dragon kellene inkább :) Tudom neked jobban bejönnek a sötétebb lakkok. Hm, hát mind kedvenc, ami megvan, Her rose adagio és Nureyev mindenképpen, aztán a Briar rose, Rose Bower és végül a Tristam. Még a Dragon kellene. A Proserpine is nagyon bejön, még gondolkodom rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Proserpine-t jó hogy mondod, egy időben nagyon-nagyon gondolkoztam rajta, aztán csak elfelejtette velem a sok ILNP :) Élőben kellene látni, mert mindenki másnak látja és másnak fényképezi.

      Törlés
  3. Egyik kedvencem ez a lakk.Olyan szép!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Már háromszor volt rajtam legalább mióta megvan :)

      Törlés
  4. Imádom Gyurit. <3 Az első perctől, meg is hoztad a kedvem hozzá, hogy felkenjem és befotózzam vééééégre. :D Na de komolyra fordítva a szót, ő a kedvenc lakkom a márkától, a második pedig a Tristam. Az valami gyönyörűség. *_* Remélem meg is van neked. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, Tristam még hiányzik és bizony nálam is álom darab. Most már komolyan szabályos tragédia, hogy nincs meg :( :D

      Törlés
  5. Nagy kedvencem nekem is ez a lakk! Valami csodás mélyzöld,finom holo csillogással.
    Aki szereti a zöld lakkokat szerintem ezt nem szabad kihagynia.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül imádjuk annyian, valamit nagyon sikerült eltalálni benne! :)

      Törlés