2014. április 29., kedd

33DC - #3 tape mani - Sally Hansen Ivory Skull



Tovább...

Itt a harmadik hét, a téma pedig a cellux. Annyi mindent lehet ragasztó- vagy díszítőszalaggal készíteni. Órákig keresgéltem pinterest-en mire kitaláltam, hogy mit is alkossak. Vannak egyszerűbbek, mikor pl. elfelezzük a körmöt, vagy háromszöget készítünk, de a vékony szalagokkal akár egész bonyolult dolgokat is véghez vihetünk.

Az alapot a Sally Hansen Ivory Skull szolgáltatta. Kicsit béna voltam, vékony rétegekben kentem fel, ezért háromban kellett használnom, remélem legközelebb elég lesz a kettő. Kentem rá gyorsszárító fedőlakkot is, hogy haladhassak.



A Fragrance Direct haul bejegyzésben már szerepelt. A képeken úgy tűnhet, mintha ez is olyan "nagyon fehér" lakk lenne, pedig nem teljesen az, nagyon tetszik ahogy fest. A Prabal Gurung & Alexander Wang limitált 2012 őszi kollekció darabja.

Amiket még használtam:




Ez az egyetlen darabom a Moyra Glamour Shades kollekciójából, a 806-os lila. Egy kis pelyhekből álló csoda, a lila mellett még kis lilás-kékes részek is feltűnnek az üveg nyakánál, az oldalán pedig látszik a színátmenet, ahogy előbb rézbe, majd sárgába megy át. Önmagában picit gyengébben fed, de megéri felkenni.


Ezt az Avon Cosmic Blue lakkot még Anyukámtól kaptam. Ilyen metálkékje szerintem minden márkának van valamilyen árnyalatban, nem különösebben egyedi, de mindenképp egy jó minőségű alternatíva. Itt épp fordítva van, az alap kék, és az üveg szélén látszik a lilás fénye.

A lakkokat először egy kis alufóliára tettem onnan vittem fel a szemhéjpúder applikátorral. Az egyik oldalával az egyik színt, a másikkal a másikat, és egyszerre csak egy ujjamon dolgoztam. Végül fedőlakkal zártam a sort.

A végeredmény:







Hogy tetszett a mai rész? Gyakran használsz celluxot a manikűrjeidhez?



Mystyck


9 megjegyzés: