2014. április 28., hétfő

Szombati Blogtali: élmények és zsákmány



Tovább...

Szombaton volt a várva-várt blogtali, amit Katy, Eleni és Reni szerveztek. Először vettem részt ilyesmin és nagyon élveztem! Reggel fél 10-kor találkoztunk a Deák téri Starbucks-ban, ami már egy ritkaság nálam, mert sajnos nincs a közelemben, rögtön érkezés után eltüntettem  egy hatalmas latte-t. Dél körül átmentünk egy étterembe, ahova Reni foglalt nekünk asztalt, ettünk-ittunk és megejtettük a csere-berét is. Képeket nem készítettem a helyszínen, de Barbinál van egy lista a jelenlevőkről! Nem régóta vagyok benne a "blogger bizniszben", nem mindenkit ismertem fel, ennek ellenére jó volt látni élőben is a lányokat, beszélgetni velük. Szerintem nagyon jól sikerült ez egész nap ahhoz képest, hogy sokan először láttuk egymást. :)  Miután végeztünk, átmentünk az Árkádba, a Rossmann-ba és a Nailland standjához. Nekem sajnos nagyon kiesik, ezért eddig csak kétszer jártam a lakkmenyországban, de itt csak a nézelődés is egy élmény! :D

Jöjjenek is a képek a hatalmas zsákmányról, először azok, amiket cseréltünk:


A kicsi essence Midnight Charm egy csillámos sötétkék. Még mindig nagyon szeretem a régi pici color&go-kat! A sötétlila csillámos Catrice, a Steel My Heart, Brushed Metal Effect-el, és a zöld csillámos Big City Life limitált kollekcióból a San Francisco. A Lovely Dark Shine-t már egy ideje nézegettem, tudom gyerekes, de nekem tetszenek a világító körmök!


Astor Fashion Studio csillámló lila Hard Candy, nagyon-nagyon piros Rimmel Lycra Pro Heart on Fire, az első ilyen Lycra Pro lakkom, és mini Claire's csillám lila pöttyökkel és holo szálakkal.


Avon Color Trend tejcsoki barna Lioness és Spacey Silver. Ennek örülök a legjobban! Amióta láttam Katy-nél kell ez a lakk, egy őszi Chine Glaze dupe-ja amúgy, most láttam a katalógusban, hogy sajnos kifutó termék lett. Mellette egy OPI, amin sajnos nincs név. Zöld glitterpor az alap, abban úsznak az aprócska ezüst pelyhek. Gyönyörűen csillog, de inkább fedőlakknak tűnik. Majd valahonnan megpróbálom kideríteni melyik is ez. Szélen Flormar mogyibarna Pretty 13, az első Pretty darabom.

Ennyi lett volna az első adag, mindegyik lakk gyönyörű, nagyon tetszik! Nézzük a Rossmann eredményét:


Pénteken elmentem a nálunk levő üzletbe, de sajnos még nem voltak kint, szombaton viszont szerencsével jártam. Három város, három finish, három szín. Van miből válogatni! Elhoztam a zöld és a lila glitteres homok Rio-t és a zöldes-kékes szatén St. Tropez-t. A lányok felhívták a figyelmem előtte, hogy a három neon színű Ibiza üvegére rá van írva, hogy mivel veszélyes anyagokat tartalmaz, ezért csak műkörömre lehet használni! Engem nem érintett, mert nem használok neont, de hátha valaki olvassa, aki megvette volna őket. Amúgy ez teljesen ledöbbentett, hogy miért csinálnak ilyet...

A végére hagytam a legjobbat, a Nailland-es zacsi tartalmát! Konkrét kívánságlistám volt, hat lakkot szerettem volna, tartottam is magam, de végül csak néggyel tértem haza:



A webshop-ban láttam, hogy a China Glaze újdonságok közt fent vannak a Prismatic kollekció darabjai, le is csaptam a Polarized-ra. A Crinkled Chrome vonalból mindenképp kellett egy, az ezüst Aluminate-t választottam, ahogy a lányok mondták, "perverz egy lakk" :) és most 30% kedvezmény is van rá! A Models Own Speckled Eggs Swan is haza jött velem, valamint a Barry M Silk lakkok közül a Pearl árnyalat.


Holnap jön az új 33DC, szerdán pedig megmutatom, melyik lakkot viseltem a hétvégén.

Melyik újról legyen először teszt?



Mystyck

15 megjegyzés:

  1. Barry M :)
    tuti szuper volt a tali,legközelebb-remélem-sikerül eljutnom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne, szívesen találkoznék veled is! :D

      Törlés
  2. nagyon szép lakkokat vettél/cseréltél! :)

    VálaszTörlés
  3. Az a műkörmös dolog tényleg durva, miért gyártanak olyan lakkot, ami veszélyes az egészségre? :/ Egyébként tényleg szuper volt a találka, nagyon jól éreztem magam :) Én egyébként A CG Polarized-re lennék nagyon kíváncsi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, ezt a dolgot egyáltalán nem értem, hogy hol jó nekik. Jó volt látni mindenkit :)

      Törlés
  4. Szupi lakkokat vettél-szereztél magadnak!:D
    Én is nagyon jól éreztem magam szombaton!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy láttalak, jót beszélgettünk ebéd közben! :)

      Törlés
  5. én is a barry m-re szavazok :)

    VálaszTörlés
  6. Olyan jó a beszámolóitokat olvasni, ha már elmenni nem tudtam. :) Remélem, a következőre sikerül eljutnom, mert nagyon szívesen megismernék mindenkit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tényleg jó lenne, én legalábbis szívesen találkoznék Veled is! :)

      Törlés
  7. Úgy örülök, hogy Neked is tetszett a tali! Azt hiszem, én nem kicsit stresszeltem a dolgon, hogy vajon jó lesz-e minden, és ez a fronttal együtt a nap végére migrént hozott. Mindenesetre már alig várom a következőt, és remélem, ismét találkozunk majd! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem kellett volna! Ahhoz képest, hogy még nem láttuk egymást nagyon is jól elvoltunk :) Erről nem tudtam, remélem hamar jobban lettél és jobbulást így utólag is :)

      Törlés
  8. Gondolkodtam rajta,hogy jó lenne elmenni,de sajnos a kislányom beteg volt,és csak kb du 5-re tudtam odaérni az Árkádba,akkor mondta Madlen,hogy kb 20 perccel késtelek le Titeket. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, pedig Veled is találkoztam volna :( De legközelebb hátha :D

      Törlés