2014. április 4., péntek

Moyra Holographic 255 Gravity


Tovább...



Már sokaknál láthattátok a Moyra új, holo lakkjait. Ma végre én is elhoztam az elsőt, a 255-ös lilát. A képeken elég rózsaszínesnek hat, de a boltban, amikor mellette volt a rózsaszín verzió, egyértelműbben látszott, hogy ez bizony lila.



Az állaga olyan, mint a megszokott holo lakkoké, kicsit nehezebb, de könnyen lehet vele dolgozni. Az első réteg néhol foltos lett nálam, de a második réteggel tökéletes lett. Normál idő alatt száradt, vékonyra és közepesen fényesre. Első körben nem raktam rá fedőlakkot, hogy lássam, hogyan csillog és meddig bírja. Itt bukott el nálam sajnos. Két napon belül olyannyira megkopott a körömvégeimnél, hogy le kellett mosnom, de a jó hír, hogy nem pattogzott legalább. A következő színt majd fedőlakkal próbálom ki, az már biztos.



Sok márka próbálkozik meg a holo témával, kisebb-nagyobb sikerekkel, a Moyrá-nak a csillogás tökéletesen sikerült, le a kalappal! Összességében meg vagyok vele elégedve, mert potom pénzért kapunk gyönyörű árnyalatú, igazi holos lakkokat, de inkább azok vegyék meg őket, akik kétnaponta újrafestik a körmeiket.



Hogy tetszik ez a szín? Lecsaptatok már a kollekcióra?


Mystyck

4 megjegyzés:

  1. leeee :D
    én megvettem mindet. rajtad nagyon jól mutat ez az árnyalat.
    nem tudom milyen alaplakkot használsz,de a nfu-oh aqua base-val ez a lakk valami félmetesen szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallottam már erről az alapról, sajnos egy Nfu Oh-m sincs :( sima essence alapra kentem fel, akkor azért nem bírta nálam a kiképzést :(

      Törlés
  2. Nekem is megvan mind, imádom, de a tartóssága csapnivaló, ez tény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak nálunk volt gond velük sajnos :( De a csillogást csak imádni lehet :)

      Törlés